- mert valamivel muszáj játszani -

T1 projekt

T1 projekt

36

Próbaút nagyobb kompresszióval

2016. október 25. - bervas

Jöhetett a próbaút a P10 hengerfejjel. Más érzés rárúgni a masinára, és másabb érzés menni vele. Lett érezhető erő már elindulástól. Jobban húz, bár kicsit a csapszeg megszólalt benne.

Országúton jobban tartja a tempót dombnak felfele. Kettesben, hármasban pörög, ahogy eddig, és négyesben sem megy jobban. Úgy tűnik, a nyomaték nőtt, a teljesítmény számottevően nem. Már 3/4 gáznál megy úgy, mint eddig közel teljes gázon, de nem pörög tovább. Érdekes volt még, hogy párszor durrant kihúzatáskor. Nem csörgött rendszeresen, mint túl sok előgyújtáskor, csak durrant egyet-egyet. Nem tudtam mire vélni a dolgot.

Az egyik hosszabb 85 km/h feletti szakaszon sikerült kicsit megmelegíteni a dugattyút. Gyengült, kezdett szoros hangja lenni. Behúztam a kuplungot, öblögettem, és szépen visszalágyult a járása. Úgy tűnik, ez a kompresszió kezd megfelelő hőterhelést adni a motornak. Tegyük hozzá, a hideg nagyban javította a hűtést.

Az egyik városi szakaszon kigyorsításkor durrant egyet-egyet, majd leállt. Kigurultam, félreálltam. Kezdtem nézni, mi merre, milyen szerszám kell. Aztán kiderült, már megint az ócska konstrukciójú, olcsó oldalstiftes gyertyapipa vacakol, mint sok éve egy másik motoromnál. Konkrétan lerezgett felfele a gyertyáról a pipa. Visszatettem, mentem tovább. Közben kitaláltam, itt is gumiházas döngölőgép pipa fog kelleni, mint akkor régen.

Ez a motor ebben az állapotában már alkalmas kényelmes városi csordogálásra. A váltó konstrukciója miatt sor elejéről kilövés kizárva. A csillapítatlan első futómű nem tud mit kezdeni az út alatt 2-3 cm mélyen levő csatorna fedelekkel, huppan és üt. Nyomaték már van, a 70-es tempó elfogadhatóan gyorsan elérhető és tartható.

A km-óra túlélte a 100 km-t szétrázódás nélkül. 40 fölött 5 km/h-t, 60 fölött 10 km/h-t csal felfele.

Ideje foglalkoznom a kipufogóval, kéne sebesség és fordulat negyedikben.

A bejegyzés trackback címe:

https://t1projekt.blog.hu/api/trackback/id/tr4311835981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása