- mert valamivel muszáj játszani -

T1 projekt

T1 projekt

12

Km-óra, gyújtáskapcsoló, kipufogó

2016. július 30. - bervas

Kíváncsi voltam, hogy hazafelé hogyan és miért rázódott szét a km-óra. Belenéztem a lámpafejbe, kivettem a helyéről. Érdekes dolgokat találtam. Például, hogy a belsejét rögzítő két M4 csavarból csak egy volt meg, a másik kiesett. A kiesettet pótoltam:

dsc03390b.jpg

A kiesés meg a rezgés oka egészen prózai volt. Az óra keretét kicserélték, hogy ne kopottas legyen. Az új keretet azonban nem peremezték rá az óra testére:

dsc03393b.jpg

Márpedig az óra a beperemezett részhez lenne hozzáfeszítve. Így azonban az óra rögzítővillája egyszerűen lehúzza a krómgyűrűt az óraházról. Ettől meglötyögősödik az üveg, nem tömít a tömítés, és rezeg minden.

Ha már a lámpafejben dolgoztam, ránéztem a gyújtáskapcsolóra. Már csak azért is, mert szereléskor kezemben maradt pár vezeték, elengedte a csavaros rögzítés. Ezeket visszatettem, a csavarokat meghúztam. Ami feltűnt még, az a szabvány autós biztosíték küzdelme a nem olyan foglalatban. Kerestem megfelelő üvegcsöves biztosítékot, hogy látszódjon a különbség:

dsc03397b.jpg

Az új biztosíték már kellemesen érzi magát a rá szabott helyen:

dsc03398b.jpg

Láthatólag mindkét fül közel függőlegesen áll.

Ha már matattam, ránéztem a kipufogó végekre. A balos kissé még taknyos, de már nem úszik a kátrányban. Alapvetően nem rossz.

dsc03395b.jpg

A jobbos száraz, őzbarna, amilyennek lennie kell kiégés után.

dsc03396b.jpg

A két kipufogóvég eltérése azt mutatja, hogy más az áramlás bennük. Vagy a kipufogó rendszereknél, vagy a henger belsejében valami nem szimmetrikus. Egy kipufogó résnél nincs ilyen gond.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://t1projekt.blog.hu/api/trackback/id/tr568920902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása